About me.

Sziasztok! :)



Kata vagyok, 20 éves, és jelenleg Hollandiában, azon belül is Leidenben élek. 2014. januárjában költöztem ide egy teljes évre, aupairként dolgozom itt (olyan babysitter, aki a családdal lakik :). 


Ez már nem az első fanfictionom lesz, meg sem tudnám mondani az eddig elkezdett történetek számát, azonban a többségük tíz fejezet után abbamaradt, elszállt az ihlet. Végül még 2010-ben elkezdtem egy The Vampire Diaries-on alapuló sztorit, amit másfél évig, minden héten írtam. Sajnos azonban két résszel a befejezése előtt átmentem egy elég megrázó tragédián, és mire újra összeszedtem magam, elszállt az ihlet. A mai napig pontosan tudom, hogyan kéne befejeznem, azonban egyszerűen képtelen vagyok rá. De ha esetleg érdekelne, itt találod meg: 


Azóta is hiányzik az írás, azonban nem volt ötletem, miről is mesélhetnék. Fontos tudni rólam, hogy nagyon tudok rajongani, néha még engem is megijeszt. Persze, nem arról van szó, hogy ha meglátom az épp aktuális favoritomat, akkor melltartószaggatás és "Vegyél feleségül!" kiáltások közepette rávetem magam, mindössze szeretek mindent tudni róluk. Ebben, mondhatni, maximalista vagyok. Sok-sok kedvencem volt már, kezdve Leonardo DiCaprio-val, Johnny Deppen és természetesen a The Vampire Diaries-en (azon belül Ian Somerhalderen) keresztül egészen a Supernaturalig. A nyolcadik évad elején csatlakoztam a Supernatural rajongótáborához, amikor is másfél hét alatt ledaráltam az addig levetített hét évadot. Egyből éreztem a bizsergést, és a gondolatok pattogni kezdtek a fejemből, milyen történetet is tudnék kialakítani. Aztán rá egy hétre már meg is született Vania karaktere...


Hát, itt tartunk most. Remélem, elnyeri a tetszésedet a történet, és hagysz nekem pár kommentet! :)



Kata




PS.: ha még valamit szeretnél tudni rólam, vagy esetleg ötleted, kérésed lenne, ide várom a leveled: supernaturalkata@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Nagyon kíváncsi vagyok az őszinte véleményetekre, akár negatív, akár pozitív irányba, úgyhogy ne fogjátok vissza magatokat! :)
Ha esetleg nem szeretnéd itt megosztani az észrevételeidet, akkor a supernaturalkata@gmail.com címen elérsz :).